Nagyon, de nagyon keveset lehet erről olvasni a neten, szóval úgy gondoltam, hogy akkor leírom, hogy velem mi történt, hátha ez másoknak segítségére lesz.

Szóval, hol is kezdjem... 2016. augusztus 12 délután 6 óra körül kimentünk focizni a többiek kimentek focizni, én meg nézni őket a helyi focipályára. Hát gondolhatjátok, hogy nem a nézésben tört el a lábam. Beálltam...

FOCIZNI.

Életem talán egyik legrosszabb döntése volt. Én, aki életében soha nem focizot, és akinek a labdákkal már nem egyszer meggyűlt a baja, (kosárlabda = törött ujj; szintén focipálya, akkor is csak néztem, de olyan szerencsétlenül érkezett a labda, hogy eltört a csuklóm) szóval beálltam focizni. Nagy hiba volt. A fű csúszik. Látod, hogy szaladnak feléd. Állsz. Már érzed, hogy ennek nem lesz jó vége. De csak jönnek feléd. A másik ember lába csúszik befelé a két lábad közé. Összekulcsolja a lábát, hogy megállítsa magát. Már esel...

Reccs!

Már a földön vagy. Fájdalom. Nem tudod megmozdítani a lábad. Fekszel. Mondod, hogy adjanak egy cigit. Na jó elég a tőmondatokból. Szóval feküdtem a földön. Nem mondom, hogy nem fájt, mert fájt, de ha nem mozgattam elviselhető volt. Szívtam a cigimet, abban a reményben, -még a nagy reccsenés hallatára is,- hogy "Ááá, nem tört az el! Csak zúzódott biztos." Ahha, zúzodott. :) Közben a többiek hívtak segítséget, de oldalra nem tudtam fordulni, nemhogy beüljek egy kocsiba. Na jó, akkor hívjuk a mentőt. Jött is a mentő, szerintem olyan 10 perc alatt kiért, szépen beraktak a mentőkocsiba, és irány Miskolc, traumatológia.

Na jó, azért ilyen durva nem volt:

Betoltak szépen a dokihoz, aki elküldött röntgenre, és ekkor bebizonyosodott, hogy az ugyan nem zúzódott, hanem szépen eltört.

Ja igen a sípcsontomról van szó amúgy.

Na mindegy. (Most raknék be ide röntgenképet, de annyi eszem nem volt a kórházban, hogy elkérjem szóval csak elképzelni tudjátok.)

Átvittek a gipszelőbe, közben megkérdeztem az ápolót, hogy most mi lesz. Azt mondta, hogy az ilyeneket meg szokták műteni. Na hát, mondanom sem kell:

Megállt bennem a szar is.

Ááá, mondom biztosan nem. Mondta, hogy majd meglátjuk. Betolt a gipszelőbe, ott raktak rám egy ideiglenes gipszet, és olyan este 10 körül feltoltak a szobába, ahol (akkor még nem sejtettem) a következő egy hetemet töltöttem.

A következő posztban folytatom...

Sziasztok! Kiss Dániel vagyok a Debreceni Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. Ne kérdezzétek, hogy miért jött létre a blog, mert azt én sem tudom. :( Na csak ennyi.